Ismét Superbrand a MIRELITE

2014. június 11.
A MIRELITE ismét bekerült a legkiválóbb márkák szűk csoportjába

A fogyasztók és a szakemberek döntése alapján Superbrands 2014 díjas a 100%-ban magyar MIRELITE márka

A Superbrands díjakat idén tizedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország 23 főből álló Szakértői Bizottsága, amely 2013 után a MIRELITE márkát ismét érdemesnek találta a Superbrands védjegy viselésére.

A bizottság értékelése 2014-ben is kiegészült a GfK Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett országosan reprezentatív online márkaismertség és kedveltség kutatással.


„A fogyasztók ítélete és a neves szakemberekből álló zsűri által adományozott Superbrands 2014 védjegy komoly elismerés a MIRELITE márka és a MIRELITE MIRSA Zrt. életében” - mondta Dr. Losó Adrienn igazgató. Kiemelte e mellett, hogy” ez az elismerés is visszaigazolja számunkra, hogy érdemes volt megmenteni 2010-ben a MIRELITE márkát, mely hazánk csúcsteljesítményeként a világon másodikként lépett a gyorsfagyasztó iparág színpadára. A MIRELITE mind a mai napig a fogyasztók széles rétegei számára nyújtja gyorsfagyasztott termékei kínálta kényelmet, az egész évben rendelkezésre álló egészséges zöldségeket és gyümölcsöket, valamint a közkedvelt eredeti MIRELITE receptúra alapján készült tésztás, húsos és félkész ételeket.